7. rész

Rebeca és a hazugság

Sziasztok!
Megérkezett a 7. rész! Ez az eddigi leghosszabb, amit írtam, és szerintem a legérdekesebb is. Már elkezdtem a 8. rész írását is, úgyhogy szerintem a mai vagy a holnapi nap folyamán már olvashatjátok!

Üdv: Fanni

Mikor beértünk a házba, tátott szájjal néztük szerte szét. Gyönyörű és tökéletes volt minden: a bútorok, a padló, a fal, a szőnyegek, a lámpák…, mintha egy milliomos házában járnánk. Most már tudjuk, hogy Jenson nem holmi csóró srác. Eléggé meglepett, hiszen csak egy senkiházi szegény gyereknek tűnt, aki jól néz ki, és szeret a haverjaival bulizni. Az összképet csak a részegen kóválygó emberek rontották el. Elég nagy volt a tömeg, még jó hogy Rebeca azt mondta, nem lesznek sokan. Csak sétáltunk, és sétáltunk ámulva, bámulva. Megálltunk a konyhapult mellett. Tekintetemmel próbáltam megkeresni Jensont vagy Kimit. Szemem sarkából észrevettem, hogy Ginaék szótlanul eltűntek a közelemből, s a táncoló tömeg felé indultak meg. Őszintén szólva egy cseppet sem érdekelt, hogy egyedül maradtam. Láthatóan jobban megvannak nélkülem. Véleményeim kifejtése közben arra lettem figyelmes, hogy Kimi tart felém. Rövid ujjú fehér ingben és egy világos farmerben jelent meg az estére.

- Ó szia! De jó, hogy megtaláltuk egymást! Hát a barátnőid merre vannak? – érdeklődött mosolyogva.

- Hali! Azt hiszem, táncolni mentek. – válaszoltam.

- Aha. És neked van kedved táncolni… mondjuk velem?

- Ha már megkérdezted – mosolyogtam rá, közben elindultam felé.

Megfogta a kezem, s a tömeg felé húzott. Látszólag nagyon örült, hogy beleegyeztem.

- Hú, ez épp a kedvenc számom! – nevettem.

- Akkor rázzad neki bébi! – vigyorgott.

Mindketten élveztük a táncot. Egy pillanatra végigmértem Kimit, tekintetem pedig szeménél akadt meg. Gyönyörű kék szemei vannak, még hozzá helyes is! Hirtelen észrevette, hogy őt nézem, erre én mosolyogva elfordítottam a fejem. Egyre közelebb és közelebb akart kerülni hozzám tánc közben, én pedig engedtem neki. Egyszercsak abbahagyta a táncot, és felém fordult, én pedig majd elájultam kék szemeitől.

- Iszunk valamit? – kérdezte.

- Felőlem. Egy kis pálinka jól esne – mosolyogtam.

- Nekem meg tök mindegy – nevetett.

Ismét kezem után nyúlt, s a „piás asztal” felé vettük az irányt. Nem tudtam mennyi, de legalább harminc üveg ital sorakozott rajta. Az egyik pálinkásüveg kinézete nagyon megtetszett nekem, gondoltam iszok egyet abból. Kimi udvariasan megkérdezte, mit kérek, s öntött is nekem, majd kezembe adta a poharat. Ő pedig felkapott egy egész üveg vodkát, s azzal indult el. Némán az udvar felé vettem az irányt. Már annyira rossz volt itt bent a levegő, azt hittem nem bírom tovább. Miközben az ajtó felé tartottam, hátrafordultam, s láttam Kimi már fél üveg vodkát be is nyomott. Hűha, jól bírja a gyerek! Mosolyogtam egyet, s visszafordultam. Kiléptem az ajtón. Jobbra fordítottam fejem, s teljesen megdermedtem, mint egy szobor. Nem tudtam hinni szemeimnek, mikor megláttam! Igen, Ő volt az, Jack! Méghozzá nem is akárkivel, hanem a legjobb barátnőmmel, Rebecaval. Szenvedélyesen csókolóztak, miközben Jack a falhoz szorította Rebyt. Akkora düh halmozódott fel bennem, hogy hirtelen élni sem akartam már tovább. Gyorsan lehúztam a maradék pálinkát, s földhöz vágtam a poharat, ami azonnal darabokra tört. Még csak most vettek észre engem, hogy ott vagyok. Láttam, Rebeca épp magyarázkodáshoz kezdett volna, de nem akartam hallgatni álszent szavait. Visszarohantam a házba. Tüstént keresnem kell egy helyet, ahol egyedül lehetek. Eközben már hullottak könnyeim, s ennek hatására egyre homályosabban láttam. Sikerült nekimennem egy embernek. Kimi volt. Miközben kezeimmel takarni próbáltam arcomat, de leginkább szemeimet, Kimi aggodalmasan elkezdett rángatni vállamnál fogva.

- Mi történt? – hallatszott hangjából az idegesség.

Annyira sírtam, hogy megszólalni sem tudtam.

- Mi a baj? Válaszolj már! – szólalt meg ismét idegesen.

- Semmi – nyögtem ki.

Vett egy nagy levegőt, s ölébe fogott. Annyira gyenge lettem, hogy nem tudtam ellenkezni. Láttam, amint felvisz a lépcsőn, s betér az egyik hálószobába. Gondosan letett az ágyra, s leült mellém. Mialatt kezével végigsimított arcomon, szemeimbe nézett. Még mindig sírtam, már nagyon fájtak a szemeim.

- Vicky! Mondd már el, mi a baj! – kért meg halkan, és kedvesen.

Még volt zsebemben pár zsepi, amit még Reby adott, így azokkal megtörölgettem szemeimet, amik már vérvörösek lehettek. Ezután felé fordultam, s beszédre nyitottam számat:

- A volt barátomat láttam… egy másik lánnyal, azaz Rebecaval csókolózni… - beszédem nagyon akadozott, a hangom pedig rekedt volt.

- Oh… - hangzott a rövid válasz. – Nagyon sajnálom. – mondta együttérzően. – Nem néztem volna ki Rebecaból, hogy képes ilyet tenni veled.

- Az a helyzet, hogy én sem. – értettem vele egyet. – Mindvégig hazudott nekem, én pedig a legjobb barátnőmnek tekintettem őt.

- Hát, legalább már tudod, hogy miféle… - mondta.

Felültem az ágyon, s odabújtam Kimihez. Gondolom meglepődött rajtam, de átölelt. Jól esett, hogy ennyire aggódott miattam, pedig egyáltalán nem is ismer.

- Pihenj egy kicsit, ha úgy gondolod, itt maradok veled. – ajánlotta fel.

- Nem, nem. Mehetünk vissza a buliba! Nem érdekel az a hülye liba. Ő nem fogja elrontani az estémet. Úgy döntöttem, veled szeretnék lenni, persze ha te is akarsz. – mosolyogtam felé.

      - Oké. Legalább jobban megismerhetjük egymást – mosolygott vissza.

Felkeltünk, s kimentünk a szobából. Kivételesen most én nyúltam a keze után, s így mentünk lefelé a lépcsőn. Senki ügyet sem vetett ránk, hiszen már mindenki részeg volt. Olyan jó érzés volt meleg kezét fogni, ebből tudtam, hogy törődik velem, s nem hagyja figyelmen kívül szomorúságomat. Égtek szemeim, de kezdtem egyre jobban érezni magam Kimi társaságában. Nem meglepően, a piás asztalhoz húzott kezemnél fogva. Megkínált egy kis vodkával, magának is csak egy pohárral öntött.

- Koccintsunk az estére! – áradt hangjából a jókedv.

Szó nélkül emeltem poharam, s rámosolyogtam. Ő nem is várt egy másodpercet sem, már le is húzta az egész pohár vodkát. Én három kortyban ittam meg, rettentően égette torkomat a lötty.

- Tudod, nagyon tetszik, hogy ennyire bírod a piát. – jegyezte meg vigyorogva.

- Hát még te! – nevettem.

Elsétáltunk az asztaltól egymást követve. Hallottam, amint a sok ittas ember ordibál torka szakadtából. Itt-ott hallatszott egy-egy pohár darabokra törése. Csak néztem körbe és körbe, ekkor arra lettem figyelmes, hogy egy pasi észveszejtő sebességgel rohan felém. Próbáltam kitérni előle, de már nem volt elég idő rá. Mindketten a földre kerültünk, szerencsére volt egy pohár vörösbor a kezében, ami teljes egészében rám ömlött.

- Nem látsz a szemedtől, te idióta? – kiabált Kimi idegesen az ismeretlen pasira, majd felhúzott a földről. – Jól vagy? – nézett rám aggódóan.

Láttam, ahogy a srác berezelt Kimitől, s gyorsan el is tűnt.

- Teljesen – vágtam rá. – Inkább a pólómnak esett baja. – mondtam. – Köszi, hogy felsegítettél!

Mosolyogva bólintott. Kezd egyre meglepőbb lenni Kimi viselkedése. Talán ennyire bejövök neki, vagy mi? Jó, azért nem tagadom, nekem is tetszik, de mégis fura. A vörösboros pohár is összetört, de a srác arra sem vette a fáradságot, hogy összeszedje darabjait. Így én vállalkoztam a feladatra. A legelső darabja megszúrta tenyeremet, s vérezni kezdett. Ilyen szerencsétlen lennék? Hagytam a fenébe az üvegszilánkokat, s elindultam az emeletre vezető lépcső felé. Hallottam Kimi lépteit mögöttem. Betértem ugyanabba a hálószobába, ahol előzőleg voltam. Leültem az ágyra, s próbáltam elállítani a vérzést.

- Várj! – szólalt meg Kimi. Ingjéből leszakított egy darabot, s felémnyújtotta. – Tessék, ezzel kösd be! – mondta.

- Köszi! – hálálkodtam.

Pont a jobb kezem sérült meg, így nem tudtam rákötni a bal tenyeremre a ruhadarabot. Bénaságom láttán Kimi közelebb jött hozzám, s ráhelyezte. Hiába volt kész, kezemet nem engedte el, hanem tovább fogta. Nagy csend volt. Egymással szemeztünk, s láttam rajta, valamire készül. Így is lett. Arcával az enyém fölé hajolt, én pedig kivártam mit fog tenni. Elengedte kezem, s egyre közelebb került az arcomhoz. Becsuktam szemeimet, s éreztem, amint ajkaink összeérnek.

6. rész

Új pasi a láthatáron

Sziasztok!

Ahogy ígértem, egy héten két részt olvashattok, úgyhogy máris itt a 6.! Ezentúl minden rész címmel fog rendelkezni!

Köszönetet mondok a rendszeres kommentelőknek, remélem ezentúl is írtok majd!
Olvassátok izgalommal legújabb irományom! :)

Üdv: Fanni

Követtem tekintetük irányát. Mostmár értem, miért meredtek a távolba. Egy nagyon helyes pasi tart a vízből a part felé szörfdeszkájával. Ez a jelenet pont olyan volt, mint egy filmben. Vizes haját szexisen megrázta, s elindult a strand kijárata felé.

- Jaj csajok! Azért ennyire nem kéne bámulni! – nevettem rajtuk.

Fülük mellett elengedték szavaimat, s elkezdtek eszeveszetten szaladni.

- Csak el ne menjen! – mondta Reby izgatottan Ginara nézve, ezt én még fél füllel hallottam.

Egy helyben állva figyeltem, hogy mikor érnek oda a deszkás sráchoz. Halkan hallottam nevetésüket, amint sikerült megállítaniuk. Csevegni kezdtek, láttam, Reby már el is kezdte a pasi bekebelezését. Tekintetem összetalálkozott Ginaéval. Intett kezével, hogy menjek oda hozzájuk.

- Pasifalók… - morogtam magamban, azzal lendületet véve nekivágtam a rövidke távnak.

Mikor odaértem, Reby kedvesen bemutatott.

- Ő itt Vicky, a másik barátnőm – szólt.

- Üdv. – kapcsolódtam be a beszélgetésbe.

- Szia Vicky! A nevem Kimi. Örülök a találkozásunknak. – üdvözölt széles mosollyal.

- És hová tartasz éppen? – érdeklődött Gina.

- El kell még készülnöm estére. Tudjátok, van itt egy buli…

- Persze, persze, tudjuk. Hiszen mi is ott leszünk! – vágott a szavába Reby. Szóval te ismered Jensont? – mosolygott.

- Naná! Már régóta jó barátom. A bulit pedig új évfolyamtársunk „beavatására” szervezte. Tudjátok, mit értek a beavatás szó alatt? – nevetett.

- Nem egészen – felelte Gina gondolkozóba esve.

- Ahogy mondta nekünk, még nem volt együtt csajjal szexuálisan. Szóval beavatjuk a nagyfiúk közé. – kacsintott mosolyogva.

- Úgy érzem jó este lesz ez a mai – reagált Reby. És megvan már a kiválasztott csaj?

- Mivel nincs barátnője, így meglepetésnek szereztünk neki egy csajt. Persze erről az egészről semmit se tud Alonso.

- Hmm. – mosolygott Reby. Ha valami segítségre van szükség ez ügyben, számíthatsz rám. – ajánlotta fel.

- Öhm rám is! – vágta rá rögtön Gina.

- Rám kevésbé. – jelentettem ki.

- Rendben csajok! Ezt megdumáltuk. Akkor este találkozunk. – kacsintott ismét, majd gyors léptekkel elhagyta a strandot.

Olyan sebesen elviharzott, hogy időnk se volt elköszönni tőle. Rebeca és Gina máris csacsogni kezdett Kimiről, én pedig gondoltam megkérdezem a jegypénztárnál, hogy nem találtak-e meg a táskámat. Távozásom fel sem tűnt nekik. Ahogy odaértem meg is szólítottam a jegypénztárosnőt.

- Elnézést! Nem tudom jó helyen érdeklődöm-e, de nem találtak valahol egy fekete válltáskát? – tettem fel kérdésemet, reménykedve a sikerben.

- Én ebben az ügyben csak annyit tudok segíteni Önnek, hogy a hátsó bejáratnál dolgozó alkalmazottakat kérdezze meg.

- Köszönöm!

Máris siettem a hátsó bejárathoz, ott csak egy idős férfi állt, felé fordulva elkezdtem mondókámat.

- Jó napot! Elnézést a zavarásért, de nem találtak véletlenül egy fekete válltáskát? Ma hagytam el, azt sem tudom, hogy lehettem ilyen figyelmetlen.

- Szia! Egy pillanat körülnézek a helyiségben – egy fordulatot véve már bent is volt. Nagyjából fél perc elteltével kezében hozta a táskám. – Ez lenne az?

- Igen! Nagyon szépen köszönöm! – hálálkodtam.

- Ugyan, szóra sem érdemes. – mosolygott a bácsika.

Miközben visszafelé indultam a lányokhoz, belekotortam a táskámba, hogy mindenem megvan-e. Hál’ Istennek semmi sem hiányzott belőle. Mosolyogva érkeztem meg a csajokhoz.

- Nézzétek! Megtaláltam a táskám! - nevettem.

- Ez nagyszerű! – mondta Gina, Reby pedig némán vigyorgott.

- Szerintem itt az ideje, hogy elinduljunk a buliba – mondta Rebeca.

- Előtte még elmehetnénk egy boltba, hogy mi is csatlakozzunk a bulihoz egy üveg vodkával, nem? – kérdeztem.

- Milyen jó ötlet! A buszról láttam, hogy az utcában van egy bevásárlóközpont, gyerünk! Gyorsan megjárjuk, és megyünk is a buliba. – helyeselt Gina, azzal a kijárat felé vette az irányt.

- Menjünk – mondta Reby.

Kisiettünk a kijáraton, átmentünk az út túloldalára, s pár perc alatt oda is értünk a központhoz.

- Én kint maradok, elszívok egy cigit, menjetek csak, hozzatok egy üveg vodkát vagy akármilyen bort, pálinkát. – szólt hozzánk Reby.

- Oké, sietünk. – válaszolt Gina.

Én pedig csak némán beballagtam vele a központba. Beletelt 10 percbe mire megtaláltuk egy eldugott helyen az italboltot. Gina már elmúlt 18 éves, szóval neki kiadják a szeszes italt. Belépett a kis boltba, s a polcokhoz sietett. Gondoltam én addig kint maradok, s szétnézek a kirakatokban. Nemsokára jött is Gina egy Blavod nevezetű vodkával a kezében. Teljesítményének örülve rámvigyorgott, ennek hatására én is nevetni kezdtem. A forgóajtó felé vettük az irányt, közben beszélgetéshez kezdtünk.

- Mennyibe került? – kérdeztem.

- Á, egyáltalán nem volt drága! 19 fontot fizettem érte.

- Az tényleg nem sok, egy ilyen jó italért! – mosolyogtam.

Máris kiértünk, Rebeca pedig ott várt ránk egy padon ülve.

- Ilyen sokáig tartott megvenni? – tette fel kérdését egyhangúan.

Mivel egyikünk se felelt rá, sürgetően újra megszólalt:

- Na menjünk, el ne késsünk! Add a vodkát, beteszem a táskámba.

Gina teljesítette a kérést, s el is indultunk. Út közben nem sok szót váltottunk egymással. Hogy megtörjem a csendet, feltettem egy számomra fontos kérdést.

- Egyébként tudod Reby, hogy hol lakik Jenson?

- Basszus, az nem volt eszemben, hogy megkérdezzem. – csapott homlokára.

- Ez aztán a jó hír… - mondta Gina.

- És a telefonszáma megvan? – ez volt az utolsó remény, hogy eltaláljunk oda.

- Az megvan. Fel is hívom rögtön – szállt el a rosszkedve.

Nokiájában megkereste a számot, s felhívta. Jenson egyből fel is vette a telefont. A hívás után Reby felénk fordulva elmondta, hogy világosította föl Jenson a házához vezető útról. „Kövesd a zenét, cica!” – ez volt az egyetlen mondat, amit kinyögött. Biztos még mindig nem józan, vagy már megint ittas, nevettem magamban. A csajokkal elkezdtünk hallgatózni, s valahonnan nagyon halkan hallatszott a zene. Ez lesz az! Szinte futva mentünk a zene irányába, egyre hangosabban és hangosabban hallottuk, már olyan közel volt a cél. Sikeresen el is találtunk a buliba, ahol már javában iszogatott mindenki az udvaron, és házban is. Mi pedig széles mosollyal beléptünk a nagy ház ajtaján.

5. rész

A látszat néha csal

Sziasztok!

Itt az 5. rész! Sajnálom, hogy ennyit késtem vele, de az utóbbi két hétben nem sok szabadidőm adódott. Ja és gondolom feltűnt az új imidzs, remélem tetszik! Na de van ihlet, számíthattok minden héten legalább két új részre! Most is várom komijaitokat! :)

Üdv: Fanni

Órámra pillantottam, láttam mindjárt 6 óra van. Ekkor jutott eszembe, hogy még nem hívtam fel aput. Habozás nélkül kezembe vettem a telefonomat, s bepötyögtem a számot. Pár kicsöngés után felvette a készülékét.

- Haló! Tessék!

- Szia apu, én vagyok az, Vicky. Szeretnék valamit megbeszélni veled.

- Nem várhatna a dolog estig? – kérdezte sürgető hangon.

- Nem, mert fontos.

- Ja értem. Akkor mondd!

- Nos, arról van szó, hogy nagyszerűen érezzük magunkat a parton. Ebből adódik az, hogy nem szeretnék hazamenni a fél 7-es busszal. Kérlek, hagy maradjak itt holnapig! Rebeca barátnője elszállásol minket.

Fájt, hogy minden szavam hazugság, de másképpen nem maradhatnék itt.

- Hát, egy kicsit át kell gondolnom. Persze nem kételkedem a szavaidban, csak féltelek.

- Nyugi apu, nem lesz bajom. Csak tudok már vigyázni magamra 17 évesen.

- Hmm… - egy kis szünet után folytatta – na jó, maradhatsz. De nekem holnap délelőtt gyere haza! Elkél egy kis segítség itthon, és nem ártana tanulnod!

- Ó, nagyon szeretlek! Köszi, hogy maradhatok. Ígérem 10-re otthon leszek. Mostmár leteszem a telefont, majd reggel hívlak! Jó éjt!

Rendben! Neked is! Szeretlek!

Apu hamarabb letette, biztos már elkezdődött a meccs, gondolom ezért sürgetett. Visszadobtam a táskámba a mobilom. Messze már láttam, hogy a többiek visszafelé tartanak. Gondoltam elkezdek szedelőzködni, hogy hamarabb elindulhassunk. Épp Rebeca telefonját fogtam a kezemben, hogy beletegyem a nadrágzsebébe, mikor észrevettem, hogy kapott egy SMS-t Jacktől. Nem voltam elég bátor, hogy meglessem az üzenetet, így letettem. Kezdem egyre jobban azt gyanítani, hogy viszonyuk van egymással. Eközben nem vettem észre, hogy Rebeca ott áll fölöttem, s dühösen néz rám.

- Hát te meg mi a francot művelsz a telefonommal? – vont kérdőre.

- Éppen helyre akartam rakni. – válaszom nem túl hihetőre sikeredett.

- Ja persze! Ezt még a hülye sem hiszi el! Mi után kutatsz?

- Nem kutatok semmi után, esküszöm. Bocsi, nem akartalak feldühíteni. Sajnálom.

- Jól van. Ajánlom, hogy többet egy ujjal se nyúlj a cuccaimhoz! – azzal durcásan elfordította fejét, meg sem várva válaszom.

Ruháit kezébe vette, s megindult az öltözők felé. Gina pedig, mint egy kutya, követte. Én és Jenson egyedül maradtunk.

- Hát eléggé felkapta a vizet! – vigyorgott felém fordulva.

- Joga volt… - vetettem oda válaszként.

- Az lehet. Bár bevallom, nem nagyon jön be a csaj. Tudom, hogy rám pályázik, de nekem ő nem az esetem – mondta.

- Ilyet se hallottam még, hogy egy pasinak ne tetszene! – mondtam egyhangú csodálkozással.

- Nekem sokkal inkább az olyan csajok jönnek be, mint te. - jelentette ki, szemembe nézve, s még egy kacér mosoly után végigsimított tenyerével az arcomon.

Tudtam, hogy el fogok pirulni, ezért vészhelyzetszerűen elfordítottam a fejem. Olyan csend lett, hogy hallottam a tenger hullámzását is. Ahogy ott ültem, felhúzott lábaimat átkarolva, egyszer csak arra eszméltem, hogy Jenson keze combomat simogatja. Egyre csak közeledett felém, keze pedig a derekamra került. Felém fordult, ekkor már rögtön láttam, hogy ittas állapotban van. Milyen jól titkolta idáig! Gyorsan felkeltem, hogy elfussak, de ő is tartotta a lépést. Karjával megragadta az enyémet, s magához szorított. Már a pólóm akarta leszaggatni, mikor minden erőm összeszedve a gyengepontjára céloztam. Hangos nyögés után, kezével szorongatva nemi szervét a földre csuklott.

-         Te büdös alkoholista! – ordítottam felé, s levágtam neki ráadásnak még egy pofont is.

Hallottam, hogy a strandoló emberek közül néhányan kacagni kezdtek Jensonön. Most, hogy belegondolok, eléggé elbántam vele, büszke vagyok a teljesítményemre. Ott is hagytam, inkább egy büfé felé vettem az irányt, csakhogy megszabaduljak ettől a… nem is tudom, minek nevezzem. Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy ez az álompasi egy erőszakos, alkoholista barom. Na de már meg van róla az első benyomásom. Úgy döntöttem, távol tartom magam tőle, legalábbis addig, amíg ki nem józanodik. Elmélkedésem közben megjelent mellettem Gina.

- Gyere Vicky, mindjárt indulunk a buliba! – tájékoztatott.

- Rendben, megyek! – adtam rá a választ.

Egymás mellett sétáltunk vissza a cuccainkhoz.  

- Ööö Gina… - szólítottam meg.

- Mondd nyugodtan – mosolygott.

- Az előbbi dolog, ami Rebeca és köztem volt… vagyis nehogy azt gondold rólam, hogy más holmija közt turkálok.

- Áh, ugyan! Egy percig se hittem rólad ilyet! Amúgy én még soha nem láttam ilyen dühösnek Rebyt. Nem tudom, mi lelte.

Hmm. Ha még soha nem látta ilyennek, akkor valószínűleg valami nagy titka van előttem vagy előttünk… Közben visszaértünk a helyünkre, Jenson már nem volt itt.

- Hát Jenson meg hova lett? – kérdezte Reby érdeklődően.

- Gondolom már elindult a bulijába – válaszoltam, bár nem voltam biztos benne, hogy tényleg oda ment.

- Ja aha, kösz az infót – mosolygott rám Reby. Ja és ne haragudj, de néha-néha elgurul a gyógyszerem… - kért bocsánatot.

- Nem történt semmi – mosolyogtam vissza.

Gina már közben elkezdett pakolni, mostmár mi is hozzáláttunk. Takaró összehajtva, fürdőruhák Gina táskájában, Reby táskája is megvan… Úristen az enyém hová lett?

- Basszus, ne már, hogy ellopták! – tört ki belőlem az idegesség.

- Nyugi van, megtaláljuk – nyugtatott Rebeca.

Mindhárman keresni kezdtük. Sehol semmi! Mindenem benne van: a telefonom, az igazolványaim, minden! Egyszercsak arra kaptam fel a fejem, hogy Ginaék kikerekedett szemekkel néznek el a távolba. 

4. rész

Csörög a telefon

Sziasztok!
Megérkezett a 4. rész, bár elég rövid lett. Sajnos több időm nem volt a folytatására, de megígérem a következő rész legalább kétszer ilyen hosszú lesz! Most már hamarabb fogom hozni a részeket. Még megköszönöm a véleménynyilvánításokat, olvassátok hát izgalommal! :)

Üdv: Fanni 

Mérgem hamar elszállt. Gina értetlenül nézett rám.

- Ez fura volt… - mondta.

Nem jutott eszembe semmi válasz erre a kijelentésre. Igen, az tényleg fura, hogy Jack keresett a telefonon. Fogalmam sincs, mit akar. Persze megtudhattam volna, ha felveszem, de hirtelen zavarodottságomban elképzelni sem tudtam, mit tegyek. Szemem sarkából láttam, amint Gina hátat fordít nekem, s kezébe veszi az újságját. Ezután rögtön tudtam, hogy nem kíváncsi rám. Hát igen, Rebecaval sokkal jobb kapcsolatban van, mint velem, hiszen kb. fél éve barátnők. Unalmamban nem tudtam, mit tegyek, de hál’ Istennek pont jött Rebeca és Jenson, így már nem kell ebben a szar társaságban tovább ülnöm.

- Megjöttünk! Nektek nem volt kedvetek bejönni a vízbe? – kérdezte Jenson.

- Áh, ma már nincs kedvem fürdeni – tudattam velük.

- Miért nincs? – nézett rám meglepetten Reby.

- Elég volt mára. Inkább az estére tartogatom az energiámat – kacsintottam.

- Áhá! Már értem! Hát, ha nincs kedved, nem erőltetjük. És te Gina bejössz velünk?

- Persze, hogyne! Úgyis unatkozom már egy jó ideje – válaszolt.

- Oké. Akkor nem baj, Vicky, hogy egyedül maradsz? – kérdezte Reby, az egyedül szónál pedig elhúzta a száját.

- Nem.

Kurta válaszom hallatán rájöttek, hogy magányra vágyom.

- Ööö rendben! Akkor majd jövünk – azzal el is indultak.

Már tíz perce elmentek, én pedig még mindig azon töprengtem, mivel üssem el az időt. Végül úgy döntöttem, hogy a hátralévő 1-2 órát napozással töltöm. Hogy le ne égjek, újra bekentem magam egy kis naptejjel. Napszemüvegem feltettem, s hátamra feküdtem. Jó érzés volt, ahogy a nap testemre süt. Annyira, hogy véletlenül elbóbiskoltam, de hamar felébredtem, ugyanis ismét csörgött a telefonom. Felültem, s a készülékem után nyúltam. Ekkor derült ki, hogy nem is az enyém cseng. Még szerencse, hogy Rebeca csengőhangja is ugyanaz, mint az enyém. Kezembe vettem a Nokiáját, de nem tudtam, mit tegyek. Helyes-e, ha felveszem azt a telefont, ami nem engem illet? Nem. A szüleim is erre tanítottak. Igaz, anyu már nem lakik velünk négy éve. Elváltak, mert anyám a munkahelyén beleszeretett egy pasasba, s titokban már két hónapja szeretők voltak. A gyermektartási jogot apu kapta meg, mert választásom rá irányult, hiszen őt mindig is jobban szerettem. Azóta sem bántam meg a döntésemet, anyámmal pedig csak nagyon ritkán találkozom. Magyarul szólván őt egyáltalán nem érdekli, hogy élek-e vagy sem, tehát én is így állok hozzá. Szóval a telefont nem vettem fel, de nagyon kíváncsi voltam, Jack miért kereste Rebyt. Előbb engem, aztán őt. Ez nem lehet véletlen! Törtem a fejem néhány percig, s csak arra tudtam következtetni, hogy valami van köztük. Milyen szép dolog, hogy egyből rosszat feltételezek a legjobb barátnőmről! Mindig is azt állította, hogy soha nem kezdene ki azzal, akit szeretek. Teljes mértékben megbízok benne, és hiszek neki. De akkor nem tudom, mit gondoljak erről a hívásról. Ja, már rájöttem! Jack és Rebeca még ma is együtt járnak úszásra. Biztos azzal kapcsolatban hívhatta fel. Már csak azt nem tudom, hogy engem mi a francért keresett. Kezd idegesíteni a dolog.

3. rész

Vajon miért?

Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen későn hoztam az új részt, de sajnos nem sok időm volt foglalkozni vele. A következő részt 4 napon belül biztos nem hozom, mert elutazom.
Köszönöm a véleményeket, remélem most is értékelitek majd.

Üdv: Fanni

A jegypénztár előtt hosszú sor állt, úgyhogy egyhamar nem fogunk bejutni a strandra. Nagyjából fél óra elteltével sikerült egész napos jegyeket vennünk. Kerestünk egy árnyékos helyet, s lepakoltuk a cuccainkat. Ezután az öltözők felé indultunk, s felvettük a fürdőruháinkat.

- Na megyünk fürdeni lányok? – kérdezte izgatottan Gina.

- Szerintem előtte nem ártana bekennünk magunkat naptejjel. Erős az UV-sugárzás – javasoltam.

- Igazad van – helyeselt Gina.

Egymás segítségével bekentük magunkat. Kicsit megéheztünk, így vettünk hot-dogokat egy közeli árustól. Nagyon ízlett mindenkinek. Evés közben beszélgettünk, s gondoltam megkérdezek egy-két dolgot.

- Te, Rebeca! Tájékoztass már bővebben erről a buliról!

- Hmm. Van egy itteni ismerősöm, Jenson, ő hívott meg ebbe a buliba. Mondta, hogy nyugodtan hozhatok magammal barátokat. A buli nála lesz. Kaja, pia már be van szerezve, és a szüleit is elküldte otthonról. Még annyit mondott, hogy 10-20 haverja eljön, szóval nem lesz nagy a tömeg. Mellesleg jó pasi, szerintem bepróbálkozok nála – vigyorgott.

- Aha, értem. Hátha mi is bepasizunk Ginaval – nevettem.

- Talán nem elég Jack? – viccelődött Reby.

Próbáltam elmosolyodni, de sajnos nem sikerült. Szám széle lefelé görbült, szemeim pedig benedvesedtek. Kezemmel letöröltem egy könnycseppet. Túl gyenge voltam ahhoz, hogy ellenálljak a sírásnak, így hát folytak a könnyeim, mintha dézsából öntötték volna. Rebeca és Gina aggodalmasan nézett rám, aztán kérdésekkel kezdtek bombázni.

- Mi történt? Összevesztetek? – kérdezték egymás után.

- Nem, még annál is rosszabb… - reméltem megértik dadogó beszédemet.

- Szóval szakítottatok, igaz? – kérdezte szomorúan Gina.

- Pontosabban ő velem. Kérhetek egy zsepit? Talán jobban értitek majd, amit magyarázok…

- Persze, tessék – dobott felém vagy húsz darabot Reby. Ha nincs kedved elmesélni, nem kell. Látom, még mindig szörnyen megvisel a dolog.

- Ha már elkezdtem, be is fejezem – válaszoltam, miközben szemeim törölgettem.

- Jó.

Egy nagy sóhaj után elkezdtem mondókámat:

- Ugye vasárnapra meg volt beszélve a találkozónk a parkban. Jack egy kicsit hamarabb érkezett, mint én. Komoran várt rám a padon. Aztán pedig stílusosan közölte velem, hogy vége… Elkezdtem vele kiabálni, de nem is azért, mert mérges voltam rá… Hanem azért, mert… - újra síráshoz kezdtem.

- Mert rettentően fáj, hogy elveszítetted – fejezte be a mondatomat Reby.

- Igen… - helyeseltem. Még most sem fogtam fel teljesen a történteket.

- Elhisszük Vicky, és nagyon sajnáljuk. Idővel majd találsz valakit, akit legalább ennyire fogsz szeretni – vígasztalt Gina együttérzően.

Még mindig küzdöttem a könnyeimmel, ők pedig odabújtak hozzám, s szorosan átöleltek mindketten. Ez nagyon jól esett, csak sajnos nem enyhített a fájdalmamon. Elhúzódtam tőlük, lefeküdtem a földre terített takaróra, s arcomat beletemettem. Így sírtam tovább. Gondolataimat pedig próbáltam már irányba terelni. A csajok elkezdtek beszélgetni, ezért felültem én is, hogy csatlakozzak. Egy pillanatra találkozott a tekintetem Rebecajéval. Láttam rajta, hogy teljesen átérzi a helyzetem. Több könny már nem hullott szemeimből, de azért mégegyszer megtöröltem. Mosolyt erőltettem, s így szóltam hozzájuk:

- Ennek így kellett lennie. Egyébként meg, nem leszek ma szomorú, ti se legyetek. Hiszen azért jöttünk ide, hogy szórakozzunk! – nevettem, közben karjaimmal magamhoz öleltem őket. Gyertek, fussunk be együtt a vízbe! – felálltam, s kezüknél fogva felrángattam őket a földről.
Mosolyogtak, s vidáman követtek. Gyorsan futottunk a vízbe, és egy nagyot csobbantunk. Vidáman kacagtunk egymást fröcskölve. Mindannyian élveztük a játékot. A víz szinte meleg volt. Kitaláltuk, hogy versenyzünk a partig. A megmérettetést nem meglepően Rebeca nyerte, hiszen ő már évek óta jár úszásra. Mindhárman felkaptunk egy-egy törölközőt, s bevizesedett hajunkat mérgesen töröltük, vicces volt az egész. Épphogy letelepedtünk a takarónkra, Rebeca háta mögött egy elképesztően jóképű, szexi pasi jelent meg, s megszólította:

- Hé, szia Rebeca! Ők a barátnőid? – mosolygott rá.

- Szia Jenson! – mosolygott vissza. Igen, ők azok: Vicky és Gina – nevünk kiejtésekor ránk mutatott. Ugye áll még a ma esti bulid?

- Oh, üdv lányok! Persze, hogyne állna! Sikerült még több piát beszereznünk! – büszkélkedett, mi pedig köszönésképpen rámosolyogtunk.

- Ez nagyszerű! – örvendezett Reby. Amúgy… van kedved velünk strandolni? – hívta meg.

- Ezzel a három, csodálatos hölgyeménnyel? Naná! – fényezett minket.

- Rendi. Akkor gyerünk be a vízbe!

- Várjatok! Előbb meghívlak titeket egy fagyira. Mindjárt jövök, addig üljetek le! – villantott egy fehér mosolyt, azzal el is viharzott a büfék felé.

Úgy tettünk, ahogy mondta, s már el is kezdtük a kibeszélését:

- Hűha! Ez a pasi nagyon helyes! Ráadásul gyönyörű a mosolya! – áradozott Gina.

- Na, na! Igazad van, de ne is próbálkozz nála! – nyújtotta nyelvét Ginara. Nekem is nagyon tetszik, úgyhogy bedobom magam! – nevetett.

- Akkor kezdhetek is kiábrándulni belőle. Te úgyis mindig eléred, amit akarsz! – vigyorgott.

El is hallgattak, mert megérkezett Jenson a csokis fagylaltokkal. Megköszöntük kedvességét, s hozzáláttunk az evéshez. Rebeca és Jenson hamarabb végzett, így felálltak.

- Nem baj, ha mi hamarabb bemegyünk a vízbe? – kérdezte tőlünk Reby, és jelentőségteljes pillantást vetett rám.

- Már hogy lenne baj! – vágtam rá. Menjetek csak!

Elindultak, Gina és én pedig tovább folytattuk a fagyizást. Kezdtem kínosnak érezni a csendet, úgyhogy megtörtem:

- Miért nem veszed fel a versenyt Rebecaval? – kérdeztem, bár egyáltalán nem érdekelt az indoka.

- Áh, nem éri meg. Úgyis én vesztenék. Eddig mindenkit megszerzett magának, akit akart – válaszolt.

- Aha. Szerintem biztos lesz még számos jóképű pasi a buliban – mutattam rá az újabb lehetőségre.

- Az biztos! Egyébként meg Jackre visszatérve, mi…

Elharapta mondatát, mert megszólalt a telefonom. Kapkodva nyúltam a táskámba, egy kis keresgélés után a kezemben is volt a készülék.

- Ki hív? – kíváncsiskodott Gina.

- Jack az… - néztem meglepetten a telefonom képernyőjére.

- Akkor vedd fel! – biztatott.

- Nem! Nem szabad felvennem! – azzal mérgesen kinyomtam. 

2. rész

Irány Blackpool!

Gondolkoztam egy keveset azon, hogy vajon lemondjam-e, de végül úgy döntöttem, nem teszem. Rebeca nagyon örült, mikor beleegyeztem ebbe a kirándulásféleségbe. Végülis csak ketten megyünk, és nincs olyan messze Lancastertől. Még sosem jártam ott, de Rebeca szerint csodálatos hely. Az egyetlen gond az, hogy nem vagyok kirándulós kedvemben. De nem bánthatom meg, s ki tudja, lehet, jól fogom érezni magam, és elfelejtem, ami ma történt. Na jó, utóbbi lehetetlen. Még beállítottam a telefonon reggelre az ébresztőt, aztán visszatettem az asztalra. Visszafeküdtem az ágyba, hasra fordultam, s magamhoz öleltem Füles nevezetű plüssmacimat. Nagyon szeretem ezt a macit, még 8 éves koromban kaptam, azóta minden este vele alszok. Leoltottam lámpámat. Végül sikerült elaludnom.

A parkban voltam, Jack pedig ott állt előttem. Arcomat kezei közé vette, s egy gyengéd csókot nyomott ajkamra. Nem ellenkeztem, viszonoztam csókját. Kezeit egyre lejjebb csúsztatta, míg végül a derekamnál állt meg. Én pedig erősen nyakába kapaszkodtam, ezzel jelezve azt, hogy nem fogom elengedni. Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, már egymás haját túrtuk. Alig kaptunk levegőt, éreztem a forróságot, ami testemből árad…

Aztán egy pillanat alatt megszűnt minden, mikor felébredtem. Sajnos ez csak egy álom volt, mégis valóságosnak tűnt. Könnyeim ismét hullani kezdtek, én pedig átadtam magam a szomorúságnak. Felkapcsoltam az asztali lámpámat, s láttam a telefonomon, még csak hajnali fél három van. Tudtam, egyelőre nem fogok aludni, úgyhogy elővettem a fülhallgatómat, s zenét kapcsoltam be. Gondoltam egy pörgős zene felvidít, de nem sok hatása volt. Egy órába telt, mire képes voltam újra elaludni.

7.15-kor megszólalt az ébresztő. Nem sok kedvem volt felkelni, de sajnos muszáj. Először a konyhába siettem reggelit készíteni. Miután megettem a kaját, a tányért csak bedobtam a mosogatóba. Milyen ruhát vegyek fel? Egy normális cuccom sincs, pedig nemrég vásároltam. Hosszas keresgélés után a fehér pólóm és a fekete farmerom mellett döntöttem. Hajamat egyszerűen lófarokba kötöttem, majd egy kicsit kisminkeltem magam. Fogmosás után a szobámba rohantam. A cuccokat hétfői órarend szerint pakoltam be a táskámba. Zsebre vágtam a telefonomat és a pénztárcámat. Az ágyamat nagyjából eligazítottam. Indultam cipőmért az előszobába, mikor apa megszólalt:

- Jó reggelt! Hogy aludtál?

- Neked is jó reggelt. Hát, hajnalban felébredtem, de aztán visszaaludtam – válaszoltam.

- Aha. Ma hány órakor jössz haza? – érdeklődött.

- Suli után Blackpoolba megyünk Rebecaval. Ugye már említettem?

- Igen, már említetted. Mindent bepakoltál? Van szükséged pénzre?

- Nem, van elég nálam. Amúgy sem akarok sokat költeni. Jaj, a fürdőruhám elfelejtettem! Köszi, hogy leellenőriztél! – mosolyogtam rá.

- Csak, az apád vagyok! – vigyorgott. Na, aztán jó szórakozást!

- Köszi!

Bevágtattam szobámba, gyorsan előszedtem a fürdőruhám. Miközben az előszobába siettem, beletuszkoltam a táskámba. Felhúztam kopott tornacipőmet, majd sietősen elköszöntem apától. Gyalog szoktam suliba járni, mivel nincs túl messze. Mentem és mentem, végül már messziről láttam az iskolán olvasható feliratot: „Central Lancaster Középiskola”. Kicsit gyorsabban szedtem a lábaimat, mert észrevettem, már senki nincs az udvaron. Te jó ég, elkéstem! Órámra pillantottam: 8.06. Hat perce már becsengettek, futottam be a kapun. Történelem volt az első órám, úgyhogy az első emeletre kellett mennem. Benyitottam a tanterembe, mindenki engem nézett.

- Elnézést tanár úr a késésért! – mondtam szégyenkezve.

- Kihúzlak a hiányzók közül, ülj le! – válaszolt kicsit mérgesen.

A helyemre siettem, majd gyorsan előszedtem a könyvem és a füzetem, és folytatódott az óra.

Rebeka mellettem ült. Láttam, hogy kitépett egy papírt a füzetéből, s elkezdett írni apró betűkkel. Mikor befejezte az írást, a papírt elém tolta, én pedig elkezdtem olvasni:

„Hali! Hogyhogy elkéstél? Ez nem jellemző rád! Egyébként meg mesélj már, mi volt vasárnap Jackkel!”

A mosoly letörlődött arcomról, mikor az Ő nevét olvastam a papíron. Kezembe fogtam tollamat, s írni kezdtem a választ csodálatos gyöngybetűimmel:

„Szia! Hát, nem aludtam valami jól. De nem fontos. A vasárnapot pedig elmesélem szünetben vagy suli után, de nem most.”

Visszatoltam a papírdarabot, s ő megint íráshoz kezdett. Újra elém került a papír:

„Aha, jó. Egyébként tegnap beszéltem Ginaval, és ő is szeretne ma velünk jönni. Ugye nincs ellene semmi kifogásod, hogy velünk tartson?”

A gondolatom ellenkezőjét vetettem a papírra.

„Ez nagyszerű! Már hogy volna kifogásom. Hárman is jól elleszünk.”

„Akkor oké. Ja és hallottam hírét egy bulinak, ami pont ma lesz Blackpoolban. Olyan 9 óra körül kezdődik. Lenne kedved hozzá? Egy kis piálós buli. Nem lesznek sokan.”

Ezen egy kicsit elgondolkoztam. Nem tudom, jó ötlet-e, de már úgyis rég voltam ilyen buliban, szóval… Legalább egy kis időre elfelejtem bánatom. Viszont előtte felhívom aput, és kikönyörgöm, hogy elengedjen, majd valamit hazudok. Rebeca sürgető pillantást vetett rám, úgyhogy sebesen leírtam válaszomat:

„Van kedvem. Előtte kikönyörgöm aputól az engedélyt, úgyis el fog engedni. De nem szeretnék túl sokat inni.”

„Rendben. Nyugi, csak annyit, amennyit akarsz.”

„Oké.”

Ezzel be is fejeztük a levelezést. Összegyűrte a papírt, s bedobta táskája mélyére. Az óra hátralévő perceiben a tanárra figyeltem. Legalábbis próbáltam, de eszembe jutott az álmom és Jack. Magamban azt kívántam, bárcsak újra együtt lennénk, s tovább folytatódna a vidám életem. De ezt sajnos nem lehet elintézni egy kívánsággal.

Kicsengettek.

A többi órám úgy eltelt, hogy észre se vettem. Az utolsó órám, fizika, elmaradt, mert a tanárnak sürgősen el kellett utaznia. Így hamarabb kijöttünk a suliból. Hárman, Rebeca, Gina és én a suli előtti padra leültünk. Mivel senki sem mukkant meg, gondoltam, majd én megtöröm a csendet:

- Csajok! Elhoztatok mindent, ami kell?

- Azt hiszem, igen. – mondták egyszerre.

- Szerintem ne várjunk még egy órát. Mi lenne, ha hamarabb indulnánk? – vetette fel a lehetőséget Rebeca.

- Jó ötlet. Legalább több időt tölthetünk a strandon. – szólalt meg Gina.

Én pedig egyetértően bólintottam.

- Akkor hát induljunk! Gyertek! Úgy tudom van egy kétórási busz. – kelt föl a padról Reby.

Mindketten követtük. Út közben nem sok jelentőset beszéltünk, csak a szokásos iskolai teendőket. Megérkeztünk a buszmegállóba. A busz már bent állt, szerencsére még elértük. A buszon két szabad hely volt még, gondoltam hagy üljenek le ők. Majd én állok.

- Üljetek csak le nyugodtan. – intettem kezemmel az ülések felé.

Szó nélkül elfoglalták helyüket. Mivel nem volt sok kedvem végigbeszélgetni velük az utat, fülembe dugtam fülhallgatómat, s elindítottam a zenét. Egy óra utazás után már kezdtek fájni a lábaim, de már csak kibírom azt a 20-25 percet. Végül megérkeztünk Blackpoolba, a csodálatos tengerpart már a buszból látszott. Gyors léptekkel elhagytuk a járműt, s a jegypénztárhoz siettünk.

1. rész

"Jól vagyok!"

- Értsd meg! Sajnálom, de a kapcsolatunknak vége. Nézd, én már nem szeretlek. Érzelem nélkül nincs értelme tovább folytatnunk… És az a leghelyesebb, ha őszintén elmondom neked.

- Az lehet, hogy te már nem érzel semmit… De én… áh, mit számít ez. Légy boldog a szerelmeddel!

- Tényleg nagyon sajnálom… nem mi irányítjuk az érzéseinket. Szerettelek, de az már elmúlt.

- Jól van, megértettem. De hamarabb is szólhattál volna, hogy egy másik csajjal alakulgat valami.

- Bocs, de nem tudtam, hogyan mondjam el.

- Aha… Hát akkor, ennyi volt.

- Sajnálom.

- Attól, hogy sajnálod, én még nem leszek jobban. De ne aggódj, többet nem fogod látni a pofámat…

- Jaj, ne csináld már ezt!

- Dobtál, felfogtam. Nem kell többet magyarázkodnod.

Hosszas csend következett…

- Még mielőtt elmegyek, kaphatok egy búcsúölelést? - kérdeztem.

- Ha nagyon szeretnéd,…

- Ez nem volt valami lelkes. Mindegy, hagyjuk. Szia.

- Hát jó, szia…

Elindultam a hazafelé vezető úton. Próbáltam elfedni bánatomat, kevés sikerrel. Szerencsére még eleredt az eső is. Ez a helyzet egy tipikus, filmbe illő szakítás. Jack ott állt mozdulatlanul, maga elé meredve. Kíváncsi vagyok, mi járhat most a fejében. Talán örül, hogy végre szabad, vagy tényleg sajnálja?...

Azt csak a jó Isten tudja. Legalábbis, én már biztos nem fogom megtudni.

Nem tudom, most mihez kezdjek. Örültem, hogy volt valakim, boldognak éreztem magam. 2 éven át. Ő a legfontosabb nekem, még most is, de már csak halvány reményem van a visszatérésére. Jobban tenném, ha nem gondolnék rá, de ilyenkor ez nehéz feladat…

Basszus, még zsepi sincs nálam. Mondjuk, ez legyen most a legkisebb gondom. Végre, a park már látóhatáron kívül van. Ez az egy dolog vigasztal. Nemsokára elállt az eső is.

Az úton a szomszédok, ismerősök mind rám bámultak. Még egy álmosolyt sem tudtam erőltetni.

- Mi a baj, kislányom? – szólt ide Andrew bácsi.

Nem feleltem.

Végre a kapu előtt vagyok…

Apám épp a kertben nyírta a füvet, úgyhogy nem sokat foglalkozott az érkezésemmel. Intett egyet.

A konyhába érve egy halom mosogatnivaló várt rám. Mivel nem volt kedvem hozzá, bele se kezdtem. Benyitottam a szobámba, nagy rendetlenség volt, mint mindig. Nem törődtem vele, ledőltem az ágyamra, s vártam, mikor csukódik le a szemem…

Nem ment, szüntelenül csak rá gondoltam… Tudom, haragudnom kéne rá, de túlságosan is szeretem.

Ezer meg egy gondolat keringett a fejemben.

Végül a könnyzáporban elaludtam.

- Vicky! Elaludtál? – kérdezte apám, berontva a szobámba.

- Áh, úgy látszik igen – válaszoltam. Éreztem, hasogat a fájdalom a fejemben.

- Hogy a jó Istenbe nézel ki? Mi történt? Választ várok!

- Az történt, ami egyszer minden lány életében bekövetkezik. Jack szakított velem.

- Ó, nagyon sajnálom! Csak lássam meg még egyszer, kitekerem a nyakát! Megmondtam, ha bántani mer téged… annak nem lesz jó vége. És… mégis mi oka volt rá?

- Valaki mást szeret, már nem engem. És légy szíves ne mondj ilyeneket… Ennek ellenére még mindig szeretem, nem szeretném, ha valami történne vele.

- De hát…!

- Apu… ha őt bántod, azzal nekem is ártasz.

- Értem. Figyelj, én nem tudok neked segíteni az ilyen ügyekben, mint annakidején anyád. Csak annyit mondok még, hogy pihend ki magad, és ha gondolod, holnap kimaradhatsz suliból.

- Nem, nem. Már jobban vagyok – hazudtam. Semmi szükség erre.

- Ahogy gondolod… Na de megyek, kezdődik a meccs. Ha kell valami, csak szólj.

- Rendben.

Kiment a nappaliba, én pedig erőt vettem magamon, s felkeltem. A konyhába indultam Algopyrinért. Miután bevettem a gyógyszert, mentem, s lezuhanyoztam. Úgy gondoltam valamit majd dob a kinézetemen. Csodálkozva néztem az órára: 18.37. Kicsit elszaladt az idő. Talán hozzá kéne látnom a házifeladatomhoz. A rendetlen szobámban előkotortam a könyveimet és a füzeteimet. Újra potyogni kezdtek a könnyeim, mikor megláttam a tolltartómon lévő nevet. Igen az Ő neve volt az.

… És újra eszembe jutottak az együtt töltött idők. Mikor megcsókolt, és magához ölelt, elmondani sem tudom, mennyire jó érzés volt; abban a pillanatban örökké akartam élni. Most pedig élőhalott vagyok, és el kellene kezdenem tanulni. Hmm, két témazáró holnap. Nagyszerű, pont erre vágytam! Mivel tudtam, már nem leszek képes ennyi idő alatt olyan sokat megtanulni, szartam rá. Megérthető, hogy ilyen hangulatban nem megy a tanulás. Megszólalt a gyomrom, valamit ennem kéne. Kiszaladtam a konyhába, s összedobtam egy szendvicset. Onnan láttam, hogy apu elaludt a tévé előtt. Bizonyára már véget ért a meccs. Hogy ne fázzon meg, gondoltam betakarom. Túl hangosan mentem felé, így sikerült felébresztenem:

- Vicky, hát te mit csinálsz itt? Kell valami? – kérdezte álmosan.

- Jaj, bocsi, hogy felébresztettelek. Be akartalak takarni, hogy meg ne fázz. Egyébként nincs szükségem semmire.

- Semmi baj. Jól tetted, hogy felébresztettél. Vacsorázom valamit.

Máskor már rég leszedte volna a fejemet, úgyhogy ez a válasz meglepett.

- Akkor oké… Még elmosom a tányéromat, aztán lefekszem.

- Szóval mész holnap suliba?

- Igen persze. Miért ne mennék? Már mondtam, hogy jól vagyok – mondtam el újra, s megindultam a konyha felé.

Apu nem válaszolt. Láttam rajta, nem hiszi el, amit mondtam. Jobban ismer, mint saját magát, de úgy látom, inkább nem olvassa a fejemre, hogy hazudok. Elmostam a tányéromat, s a fürdő felé vettem az irányt. Megmostam a fogam, pizsamát vettem fel. Barna hajam kicsit összekócolódott, úgyhogy kifésültem. Kisírt szemeim vörösek voltak. A látványtól elfogott a fájdalom érzete. A folyosón át bementem a szobámba, felkapcsoltam a lámpát… holnap már tényleg rendet rakok. Megvetettem az ágyam, s lefeküdtem. Éreztem, egyhamar nem jön álom a szememre. Felkapcsoltam az asztali lámpát, s a telefonom után nyúltam. Látom, feljegyeztem benne egy találkozót. Jaj, tényleg! Holnap megyünk Rebecaval Blackpool-ba!

Első bejegyzésem

Üdv az oldalon! 


Máris elkezdem a történetemet, nem írok bevezetőt, a későbbiekben megtudtok minden fontos infót. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket az irományom! :)