10. rész

Megválaszolt kérdések

Sziasztok! 

El sem hiszem, hogy már elérkeztem a 10. részhez! Nagyon köszönöm a rendszeres olvasóimnak, hogy valamennyien vették a fáradságot, és írtak néhány sor véleményt az irományomról! Ezek a sorok inspiráltak arra, hogy folytassam továbbra is a történetem.

A mostani rész inkább csak egy elbeszélgetés lett, de remélem, hogy ez is tetszeni fog nektek. Hamarosan jövök az új résszel!

Üdv: Fanni

Felébredtem. Hol vagyok? Olyan ismerős ez a hely, ez a szoba, mintha… mintha az én szobám lenne. Tágabbra nyitottam szemeimet, s látván a rendetlenséget, igazoltam, hogy ez tényleg az én szobám. Pizsamámban fekszek. Nem emlékszem, hogy felvettem volna. De mit keresek én itt? Nem a buliban kéne lennem? Ezer meg egy kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor halk lépteket hallottam a szoba irányába jövet. Nincs kedvem még tárgyalni a történtekről, hiszen én sem tudom, hogy mi a helyzet. Visszafeküdtem párnámra, jobban betakaróztam, és eljátszottam, hogy még mindig alszok. Gondolom, apu járkált. Hát ki más lenne itthon? Bejött, megsimogatta fejem búbját, aztán megpuszilt, majd kisétált. Csukott szemmel el tudtam képzelni az egészet. Ezek után próbáltam felidézni a buliban történteket. Az utolsó dolog, amit felsoroltam, az volt, hogy egy üveg pálinkával ültem kint a lépcsőn. Ezzel arra tudok következtetni, hogy jól berúgtam, s az események nagy részére nem emlékszem.

Arra lettem figyelmes, hogy valaki kopogtat az ajtómon.

- Ki az? – szóltam az ajtó előtt álló személyhez.

- Én vagyok, Rebeca. – hangzott a válasz. Csak tőle nem akartam hallani!

- Mit akarsz?

- Beszélnünk kell. – mondta aggodalmasan.

- Szerintem nincs miről beszélnünk. Eleget láttam… - szóltam hozzá mérgesen.

Erre már nem mondott semmit. Szó nélkül kinyitotta ajtómat, és besétált. Én pedig kitakaróztam, s felálltam, hogy kiküldjem innen.

- Menj el! Látni se akarlak többet!

- Előtte még el kell mondjam, mi történt tegnap. – hangja még mindig tele volt aggodalommal.

Vajon mire ez a nagy aggodalom? Visszaültem ágyamra, majd ő is csatlakozott hozzám. Bólintottam, hogy elkezdheti a mesét.

- Rettenetes állapotban voltál, mikor rádtaláltunk. – fejét csóválva nézett el a semmibe.

- Hogy mi van? Ezt nem értem… - ráncoltam össze szemöldököm.

- Éppen ezért mesélem el.

Közelebb kúszott hozzám az ágyon, kezét vállamra helyezte, s mélyen a szemembe nézett.

- Vicky… téged megerőszakoltak. – jelentette ki. Eközben egy könnycsepp gördült le arcán, szája széle pedig lefelé görbült.

Hogy micsoda? Nem tudtam megszólalni. Értetlenül néztem rá, mire ő sírva átölelt. Arcát vállamba temette, én pedig viszonoztam ölelését. Ezt nem tudom elhinni. Megerőszakoltak… Megerőszakoltak? Szent Isten! Mibe keveredtem én! És apám vajon mit tud erről? Vagy akárki? Mégis hogy történhetett ez? Csak ne velem történt volna…
Ezt sehogy sem tudom felfogni. Szerettem volna azzal elveszíteni a szüzességem, akit szeretek. Ha nem szakítottunk volna Jackkel, akkor vele lett volna az első. De már tök mindegy. Odaadtam a szüzességem egy szadista állatnak, akit Jensonnek hívnak. Imádkozzon, hogy soha a büdös életbe ne fussunk össze mégegyszer. Mert addig él, míg meg nem fojtom! Hogy volt rá képes? 22 éves… Én pedig még a felnőttkort sem értem el. A buliban pedig volt ezernyi csaj, akivel lefeküdhetett volna. Miért kellett pont velem? Elmélyülve gondolataimban arra lettem figyelmes, hogy Rebeca kibújt ölelésemből, s beszédre nyitotta száját.

- Nem fáj semmid? Jól vagy? Esetleg… nem vérzel? – kérdezte Rebeca, szemeit törölgetve.

- Most, hogy rákérdeztél… Érzem, hogy fáj odalent. És nem, nem vérzek. Lelkileg viszont nem vagyok túl jól. – válaszoltam kérdéseire, mikor bevillant egy lehetőség. – Basszus, lehet, hogy terhes vagyok? – kérdeztem rá kikerekedett szemekkel.

- Nem tudom… az attól függ, használt-e óvszert vagy sem.

- Ha az vagyok, én öngyilkos leszek! – tört ki belőlem az idegesség.

- Nyugodj meg…

- Nyugodjak meg? Ha te lennél a helyemben, mégis mit tennél? Biztos te is ideges lennél… De hogy lehet az, hogy semmire sem emlékszem abból, ami történt? – vágtam szavaiba.

- Tényleg semmire sem? Arra se, hogy Jenson bezárt az egyik szobába? És… onnan én már nem tudom, mi történt.

- A 38-as szoba… - ismételgettem magamnak. – Igen. Először ledobott az ágyra, majd elkezdett vetkőztetni, én pedig akkor vágtam fejbe egy vázával, hogy szálljon le rólam. Ja és meg is ujjazott…

- Innentől már mindent értek. Ekkor kijöttél, hogy segítséget kérj tőlünk. Jack elment veled segíteni. – próbálkozott ő is a történtek összerakásával.

- Igen. Én még annyira emlékszek, hogy felültettem Jensont, aztán pedig valahogy magához ragadott. Ezután tűszúrást éreztem a karomban. – folytattam a visszaemlékezést.

- Ez már megmagyarázza azt, mit keresett egy altatóinjekció a földön… - eszmélt fel Rebeca.

- Szóval ezt tette velem ez a szemétláda! Elaltatott, hogy megerőszakolhasson! Mégis milyen elmebeteg képes az ilyenre? Ezt nem ússza meg szárazon, azt garantálom! – fenyegetőztem.

- Nem tudom, miért tette ezt. De hogy nem normális, az biztos. Miután „végzett” veled, eltűnt a buliból. Senki sem tudja, hova ment. Ennek következtében Alonso beavatása is elmaradt. – mondta kicsit csalódottan.

- Engem ez most hidegen hagy, hogy elmaradt. Az én gondom sokkal nagyobb. Egyébként milyen állapotban találtatok rám? – néztem rá bánatos szemekkel.

- Kimi indult keresésedre. Azt mondta, korábban már hallotta a sikításod abból a szobából. De zárva volt. Ezután visszajött a buliba meg minden, és később ment vissza az ajtóhoz, de már nem hallotta hangodat. Még mindig nem lehetett kinyitni, ezért valahonnan szerzett egy feszítővasat, s felfeszítette az ajtót. Szinte sokkot kapott, mikor meglátott téged meztelenül az ágyon fekve… megerőszakolva. Jenson biztos kinyitotta magának az ajtót, aztán újra kulcsra zárta, s távozott. Ezt mindhármunknak elmesélte, mire mi is felmentünk a szobába.

- Mindhármatoknak? – kérdeztem értetlenül.

- Ginanak, Jacknek és nekem.

- Uhh… Remélem senki más nem fog tudni erről.

- Én megígérem, hogy tőlem senki nem fogja megtudni.

- Köszi. Aztán mit csináltatok velem? Elvittetek valahova vagy mi?

- Igen. Kimi elvitt hozzám, én pedig ápoltalak. Később pedig a segítségével becsempésztünk a szobádba.

- De hát a bejárati ajtó zárva volt. Akkor meg hogy? – csodálkoztam.

- Mire jó, ha nálad van a házkulcsod? – mosolygott Reby.

- Tényleg! Jaj, nagyon hálás vagyok érte!

- Ez a legkevesebb, ami tőlem telik. Ja igen, itt a kulcsod. – mondta, s kezembe adta. – Nagy szerencsénk volt, hogy megtaláltuk a zsebedben, különben nehezebb dolgunk lett volna.

- Az bizony! Na és apu tud valamit erről a dologról? – kérdeztem, reménykedve abban, hogy semmiről se tud.

Mindketten hallottunk, amint valaki az ajtóba toppan, ezért automatikusan elfordítottuk fejünket az irányába.

- Miről kellene tudnom? – kérdezte apu meglepetten.

9. rész

Reménytelen az esély

Sziasztok!
Amint ígértem, sietek a részekkel, és látjátok, máris hoztam az újat. 
Kezd egyre jobban eldurvulni a helyzet, remélem izgatottan várjátok, mi lesz a vége! A következő részben kiderül.
Örülnék, ha véleményeiteket kifejtenétek egy kommentben. :)


Üdv: Fanni

Nem szorított elég erősen ahhoz, hogy el ne tudjak menekülni karjai közül. Felkeltem, gyorsan az ajtóhoz szaladtam. Hiába nyitogattam, mert a kulcsot kivette belőle valaki. Közben már Jenson odajött mellém, s erősen átfogta derekamat, úgy, hogy még véletlenül se tudjak kiszabadulni.

- Itt az van, amit én akarok, megértetted?! – vágta hozzám mérgesen kérdését.

Erre nem volt mit felelnem. Kapálózni kezdtem, de semmi értelme nem volt. Legalább kétszer olyan erős, mint én. Egyik kezével megfogta államat, s fejemet elfordította, hogy a szemébe nézzek.

- Megértetted?! – kérdezte újra.

- Nem! – válaszoltam dühösen és hangosan. Még hozzá szembe is köptem, amire nagyon begurult.

Letörölte köpésemet, s egy mozdulattal újra az ágyra hajított. Karjaimat fejem fölé szorította, lábaimat pedig úgy helyezte, hogy ne tudjak rugdosni. Ezután elkezdett csókolgatni. Egyre lentebb haladt, majd mikor elérkezett oda, és akkor ujjaival belém hatolt. Hangos nyögés tört ki belőlem, amit ő nagyon élvezett.

- Hagyj már békén, kérlek! – könyörögtem.

Kérésemet elengedte füle mellett. Egyre gyorsabban mozogtak ujjai bennem. Mostanra már megelégeltem, amit csinált. Próbáltam minden erőmmel kiszabadulni szorításából. Az egyik kezem sikeresen kimenekítettem, s egy hozzám legközelebbi tárgy felé nyúltam, ami egy váza volt az éjjeliszekrényen. Ahogy megragadtam, a fejéhez is vágtam. A váza azonnal darabokra tört. Egy pillanat alatt összeesett, és én megszabadultam tőle. Csak egy volt a baj. A homloka vérezni kezdett. Jaj, Istenem, mit tettem! Villám gyorsan felkaptam magamra ruháimat, majd mielőtt kirohantam volna az ajtón, kapcsolt az agyam, hogy zárva van. Idegesen keresgéltem az asztalon, a fiókokban. Vajon hova tehette ez a barom a kulcsot?

Á, már megvan. Legegyszerűbb eset, hogy zsebre vágta. Megnézem, hátha ott van. Odasiettem Jensonhoz, jobb kezemmel nadrágzsebébe nyúltam. Tele volt apró dolgokkal: öngyújtó, kocsikulcs, rágó. Még drogot is találtam… Hihetetlen ez az alak. Végül ráleltem egy kulcscsomóra. Mivel ez a ház az övé, minden szobához van egy kulcsa, legalábbis úgy gondolom. Szerencsére a kulcsok meg voltak számozva. Nekem pedig a 38-asra van szükségem. Meg is van. Kinyitottam az ajtót, majd a lépcső felé vettem az irányt. Szélsebesen leszaladtam rajta, átpréseltem magam az emberek között, míg végül megpillantottam Kimit. Egyből láttam rajta, hogy ő nem tud túl sokat segíteni, sőt még ő is segítségre szorul. Az egyik asztalnál Rebeca, Gina és Jack ült. Sajnos csak tőlük tudok segítséget kérni. Így hát feléjük iramodtam. Rebeca vett észre először, és máris motyogott rólam valamit. Köszönés nélkül egyből a lényegre tértem:

- Nagy baj történt! – tájékoztattam őket aggódóan.

- Micsoda? Elvesztetted a szüzességed? – gúnyolódott Rebeca vigyorogva.

Erre a mondatra Gina és Rebeca egymásra néztek, s mosolyogni kezdtek.

-         Nem… - válaszoltam röviden, mert most nem akartam veszekedésbe kezdeni. – Hanem Jensont fejbe vertem egy vázával… és hát vérezni kezdett a homloka… és segítségre van szüksége. – hadartam el mondókámat néhány másodperc alatt.

-         Miért vágtad fejbe? – érdeklődött Gina kikerekedett szemekkel.

-         Az most nem lényeg. Majd később mindent elmesélek. – hazudtam.

Biztosra vették, amit mondtam. Majd mintha ott sem lennék, újra belekezdtek beszélgetésükbe. Jack maga elé meredve töprengett valamin. Én pedig összefonott karokkal a mellemen vártam, hogy szóljanak hozzám valamit. Rájöttem, hogy ez úgysem fog bekövetkezni, ezért tovább noszogattam őket:

- Kérlek titeket, segítsetek! Tudom az én hibám, és nem keverlek bele titeket, csak segítsetek! – mondtam szinte könyörögve.

A csajok nem is ügyeltek rám, csak csacsogtak még mindig.

- Na, menjünk, segítsünk! – szólalt meg végre Jack.

Egy pillanatra találkozott tekintetünk, szemei bocsánatkérést fejeztek ki. Az biztos, hogy egyhamar nem bocsátom meg neki, amit tett, de hogy soha, azt nem állítom.

- Menj csak Jack, mi itt maradunk. – szólalt meg végre Rebeca. – Nem sok hasznunkat vennétek. – nevetett magán, és vele együtt Gina is.

Nem tudom, ez miért is volt vicces, de mindegy. Jack felállt a székből, s jelentőségteljesen rám nézett: induljunk! Én csak bólogatva beleegyeztem. Távolságtartóan siettünk fel a lépcsőn, be a szobába. Mikor beértünk, Jenson még mindig a földön feküdt. Jack lehajolt hozzá, hogy megnézze, mennyire súlyos a sebe, majd tájékoztatott:

- Nem túl vészes. – szólt röviden.

- Nem túl vészes?! Hiszen vérzik a feje, nem is kicsit! – ellenkeztem.

- Hozok valamit, amivel beköthetjük a sebet. – mondta, mintha kérdésemet meg se hallotta volna.

- Segítsek? – ajánlkoztam.

- Nem, maradj itt, ültesd fel, ha tudod. És próbáld meg elállítani a vérzést valahogy. – mondta, s már itt sem volt.

Odaballagtam Jenson mellé, elhatározván, hogy megpróbálkozok a felültetésével. Karjaimat hónalja alatt összefontam, s odahúztam az ágyhoz, hogy megtámasszam hátát. Részben sikerült is. De mikor az ágy felé közeledtem, bevertem a lábujjamat a szélébe, ami iszonyatosan fájt. Mindig elintézem magam valahogy.

Fölé hajoltam, hogy megnézzem a sebét. Már nem is vérzett. Megnyugtattam magam azzal, hogy minden rendben lesz. Leültem mellé, hogy megfogjam, ha véletlenül el akarna dőlni. Fejemet oldalra fordítottam, s az összetörött vázadarabokat látván, gondoltam leszek olyan rendes, és felszedem azokat. Négykézláb közeledtem, mert túl lusta voltam most felállni. Azonban a darabok szedegetése közben valaki erősen megragadta lábaimat, s húzni kezdett. Száz százalékig biztos voltam abban, hogy Jenson teszi. Csak elég volt megfordulnom, s szemeim rögtön az övéivel találkoztak, na meg szadista vigyorával. Felkiáltani sem volt időm, mert ő gyorsabb volt nálam, s kezét számhoz szorította úgy, hogy levegőt alig kaptam. Másik kezével erősen fogta karjaimat testemhez szorítva. Lábaim hiába voltak szabadok, ha semmit sem érek most velük. Valami után kotorászott, de én nem láttam, mert a másik irányba volt fordítva a fejem. Még mindig nem szólt semmit, ki tudja, mire készül. Kezdett idegesíteni ez a némaság. A kapálózás is hiába volt, hiszen esélyem sincs ellene. Egyszercsak enyhe tűszúrást éreztem karomban, s elsötétült előttem minden.

8. rész

Rajtakapva

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen soká hoztam az új részt! Sok dolgom akadt, emiatt késtem ennyit.  Észrevettem, hogy a látogatók száma meghaladta már a 600-at is! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! Ezentúl próbálok időt szakítani a történet írására. Köszönöm megértéseteket és kommentjeiteket, olvassátok még több izgalommal az új részt! :)

Üdv: Fanni

Igazán meglepett, hogy nem ellenkeztem. Pedig normál esetben el kellett volna távolodnom, s elmondanom Jack iránti érzéseimet. De nem, valamiért nem akartam ellenkezni. Ajkaink szétnyíltak, s nyelveink játszadozni kezdtek egymással. Eközben Kimi már ledöntött az ágyra, egyik kezével a hajamban turkált, másik kezével combomat simogatta. Az én karjaim pedig összefonódtak nyaka körül. Ekkor ajkaink elváltak egymástól, s másfelé vették az irányt. Kimi nyakamtól kezdve egészen a hasamig végigcsókolt, aztán pedig elérkezett oda. Elkezdett megszabadítani ruháimtól, miközben én az ingjét gomboltam ki. Időnként rövid csókokat váltottunk egymással. Már csak melltartó volt rajtam, ekkor övemet kicsatolta, s levette rólam farmeremet. Én még az ingjétől se szabadítottam meg, de rajtam már nem volt más fehérneműn kívül. Ebben a pillanatban felült, s beszédre nyitotta száját:

- Várj. – mondta szinte suttogva, s abban a pillanatban levette az ingjét, majd a nadrágja övét kicsatolta. – Ennyit segítek. – kacsintott hozzá.

Én nem szóltam semmit, ő viszont ismét felvette az előbbi pózt. Kezével mellemet simogatta, és a derekam. Ezalatt én megbirkóztam nadrágja levételével, s le is dobtam a földre. Boxere kiemelte a „vonalait”, mosolyogtam magamban. Levette melltartópántomat, s vállamat kezdte csókolgatni. Éreztem, hogy már nagyon beindult, és én is levegő után kapkodtam. Majd egy mozdulattal eltávolította melltartómat, s melleimet vette kezelésbe. A hajában turkáltam csókolózásunk közben, de ő máris le akarta szedni rólam az utolsó ruhadarabot is. Éppen hozzá is kezdett, amikor jól hallhatóan benyitottak a szobába. Kimi ijedségében leesett az ágyról, én pedig magamhoz kaptam a felsőmet. Az ajtóban Rebeca állt, s meghökkenten tekintett ránk néhány másodpercig.

- Oh, látom gyorsan túltetted magad Jacken. – mondta féloldalas mosollyal. Látszólag örült annak, hogy rajtakapott minket.

- Kifelé a szobából te ribanc! – ordítottam felé.

- Oké. – mosolygott még mindig. Azzal megfordult és eltűnt.

Kimi felkelt a földről, s felém közeledett. Leült mellém az ágyon, s kezével elkapta derekamat, majd meg akart csókolni, de én elfordítottam a fejem, és eltoltam magamtól.

- Ne haragudj, de szerintem nem kéne, hogy folytassuk. – szóltam hozzá.

- Nem, nem. Én vagyok a hibás. Nem kellett volna, hogy letámadjalak. – mondta maga elé meredve. A derekamról a keze átkerült a vállamra, aztán simogatni kezdett.

- Tudod, nagyon édes vagy, de már az egésztől elment a kedvem.

- Megértem, és tudom miért. – Hiába mondta ezt, látszott rajta, hogy megbántottam. - Öhm… öltözzünk fel, és menjünk vissza a buliba. – javasolta.

- Rendben. Hány óra van? – kérdeztem.

- Fél 12 elmúlt. Miért kérdezed?

- Már csak fél óra, és kezdődik Alonso beavatása. – vigyorogtam.

- Ja, igaz, tényleg. Kiment a fejemből a… a történtek miatt.

- El tudod magyarázni, hogy is van ez a beavatás? – érdeklődtem.

- Majd megtudod nemsokára. – mosolygott.

- Jó, beérem ennyivel.

E rövid beszélgetés után, mindketten a ruhánkért nyúltunk. Öltözködés közben egy szót sem váltottunk egymással. Miután az ágyat is megigazítottam, Kimire pillantottam, mire ő elindult az ajtó felé. Csatlakoztam hozzá. Lejutottunk a lépcsőn a földszintre. Még mindig üvöltött a zene, és rengetegen táncoltak. Körbenéztem, s egy-egy helyen hányásokat pillantottam meg, amitől majdnem felfordult a gyomrom. Szememmel végigvizsgáltam az egész helységet, de sehol Gina, sehol Rebeca. Közben észre se vettem, hogy Kimi eltűnt mellőlem. Elindultam, hogy megkeressem. Hát persze, hogy a piás asztalnál volt. Amikor odaértem lesmárolt. Ennek vodka íze volt. Undorodva néztem rá, mire ő megszólalt:

- Hé, Amy! Gyere, igyál velem, cicám! – mondta, alig érthetően felém nyújtva egy borosüveget. Ráadásul egy másik lány nevén szólított…

- Te részeg vagy. – jegyeztem meg, nem kérdésnek szánva.

- De attól még szeretsz, ugye? – alig értettem, mit beszél. És hogy egyáltalán hogy jön ide ez a kérdés.

Hirtelen elkapott, s próbálta kicsatolni nadrágom övét. Kezeit elvettem onnan, s egy nem túl nagy pofonnal „jutalmaztam” meg. Ott hagytam, s a táncparkett felé vettem az irányt. Megláttam amint Jack és Rebeca táncolnak. Reby is észrevett engem, majd egy mosoly után hirtelen megcsókolta Jacket, akinek rendkívül tetszett a dolog. Bosszúsan pillantottam rájuk, aztán el is tűntem, ne is lássam őket. Hogy lehet ennyire szemét? – kérdeztem magamtól, de tudtam rá a választ: Mert egy nagy ribanc!

Ismét sikerült felidegesítenie. Az udvarra menet összetalálkoztam egy pasival.

- Kéred még ezt? – néztem rá, aztán a kezében lévő pálinkásüvegre, ami még félig tele volt. Értetlenül figyelt rám, mikor kikaptam a kezéből. – Köszi! – tettem hozzá.

Aztán kimentem az udvarra. Sok szerelmes vett körül, amitől rossz kedvem lett. Leültem a lépcsőre, s iszogatni kezdtem. Gondoltam bánatomat majd enyhíti a pálinka. Hát, azért nem mondom, hogy nem sikerült. Nem rágódhatok örökké a múltamon, el kell fogadnom, azt, ami történt. Többé nem érdekel Jack! Kimi sokkal, de sokkal kedvesebb, aranyosabb és szenvedélyesebb. De azért az nem nagyon tetszik, hogy összetévesztett valakivel, és ennyit iszik. Ki beszél? Én is itt vagyok egy üveg pálinkával. Az utolsó cseppig megittam. Felkeltem, hogy az üveget kidobjam a kinti kukába, de elestem. Eléggé a fejembe szállt az ital. Egyszercsak egy kéz nyúlt felém, hogy felsegítsen. Mikor sikerült, láttam, hogy Jenson az. Felkapott, s bevitt a házba. Én csak elmosódva láttam mindent, azt se tudtam, hol vagyunk éppen. Tovább ment velem a karjaiban. Arra eszméltem, hogy az egyik fürdőszobába visz. Kinyitotta az ajtót, de a hely már foglalt volt. Gina volt bent egy pasival. Ha jól láttam, nem volt rajtuk ruha, ezért inkább elfordítottam a fejem.

- Hová viszel? – kérdeztem Jensontől.

- Ne törődj te azzal. – mosolygott.

- Hová viszel? – ismételtem mostmár hangosabban, de mivel nem válaszolt semmit, elkezdtem a vállát ütögetni.

Benyitott egy hálószobába, ami üres volt. Gyorsan kulcsra zárta az ajtót. Engem pedig ledobott az ágyra.

- Nagyon csinos vagy, Vicky. – mondta mosolyogva, majd kezével végigsimított az arcomon. Ekkor megtudtam, mit akar tőlem.

- Hagyj békén! – kiabáltam, közben pedig próbáltam elmenekülni karjai közül, sikertelenül.

Hozzákezdett a vetkőztetésemhez. Hiába ordibáltam bármit is, ő nem is figyelt rám. Tiltakozásom ellenére sikerült megszabadítania ruháimtól.

- Oh, igen! – diadalmaskodott vigyorogva.

- Ne érj hozzám! – ellenkeztem minden szavamat kihangsúlyozva. – Segítség! – kiabáltam, látván, hogy nem tett eleget kérésemnek.

Valaki biztos meghallotta kiabálásomat, mert döngetni kezdték az ajtót. Mivel zárva volt, nem tudtak bejönni. Eközben Jenson egyik kezével lefogott engem, majd próbálta levenni pólóját.