2. rész

Irány Blackpool!

Gondolkoztam egy keveset azon, hogy vajon lemondjam-e, de végül úgy döntöttem, nem teszem. Rebeca nagyon örült, mikor beleegyeztem ebbe a kirándulásféleségbe. Végülis csak ketten megyünk, és nincs olyan messze Lancastertől. Még sosem jártam ott, de Rebeca szerint csodálatos hely. Az egyetlen gond az, hogy nem vagyok kirándulós kedvemben. De nem bánthatom meg, s ki tudja, lehet, jól fogom érezni magam, és elfelejtem, ami ma történt. Na jó, utóbbi lehetetlen. Még beállítottam a telefonon reggelre az ébresztőt, aztán visszatettem az asztalra. Visszafeküdtem az ágyba, hasra fordultam, s magamhoz öleltem Füles nevezetű plüssmacimat. Nagyon szeretem ezt a macit, még 8 éves koromban kaptam, azóta minden este vele alszok. Leoltottam lámpámat. Végül sikerült elaludnom.

A parkban voltam, Jack pedig ott állt előttem. Arcomat kezei közé vette, s egy gyengéd csókot nyomott ajkamra. Nem ellenkeztem, viszonoztam csókját. Kezeit egyre lejjebb csúsztatta, míg végül a derekamnál állt meg. Én pedig erősen nyakába kapaszkodtam, ezzel jelezve azt, hogy nem fogom elengedni. Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, már egymás haját túrtuk. Alig kaptunk levegőt, éreztem a forróságot, ami testemből árad…

Aztán egy pillanat alatt megszűnt minden, mikor felébredtem. Sajnos ez csak egy álom volt, mégis valóságosnak tűnt. Könnyeim ismét hullani kezdtek, én pedig átadtam magam a szomorúságnak. Felkapcsoltam az asztali lámpámat, s láttam a telefonomon, még csak hajnali fél három van. Tudtam, egyelőre nem fogok aludni, úgyhogy elővettem a fülhallgatómat, s zenét kapcsoltam be. Gondoltam egy pörgős zene felvidít, de nem sok hatása volt. Egy órába telt, mire képes voltam újra elaludni.

7.15-kor megszólalt az ébresztő. Nem sok kedvem volt felkelni, de sajnos muszáj. Először a konyhába siettem reggelit készíteni. Miután megettem a kaját, a tányért csak bedobtam a mosogatóba. Milyen ruhát vegyek fel? Egy normális cuccom sincs, pedig nemrég vásároltam. Hosszas keresgélés után a fehér pólóm és a fekete farmerom mellett döntöttem. Hajamat egyszerűen lófarokba kötöttem, majd egy kicsit kisminkeltem magam. Fogmosás után a szobámba rohantam. A cuccokat hétfői órarend szerint pakoltam be a táskámba. Zsebre vágtam a telefonomat és a pénztárcámat. Az ágyamat nagyjából eligazítottam. Indultam cipőmért az előszobába, mikor apa megszólalt:

- Jó reggelt! Hogy aludtál?

- Neked is jó reggelt. Hát, hajnalban felébredtem, de aztán visszaaludtam – válaszoltam.

- Aha. Ma hány órakor jössz haza? – érdeklődött.

- Suli után Blackpoolba megyünk Rebecaval. Ugye már említettem?

- Igen, már említetted. Mindent bepakoltál? Van szükséged pénzre?

- Nem, van elég nálam. Amúgy sem akarok sokat költeni. Jaj, a fürdőruhám elfelejtettem! Köszi, hogy leellenőriztél! – mosolyogtam rá.

- Csak, az apád vagyok! – vigyorgott. Na, aztán jó szórakozást!

- Köszi!

Bevágtattam szobámba, gyorsan előszedtem a fürdőruhám. Miközben az előszobába siettem, beletuszkoltam a táskámba. Felhúztam kopott tornacipőmet, majd sietősen elköszöntem apától. Gyalog szoktam suliba járni, mivel nincs túl messze. Mentem és mentem, végül már messziről láttam az iskolán olvasható feliratot: „Central Lancaster Középiskola”. Kicsit gyorsabban szedtem a lábaimat, mert észrevettem, már senki nincs az udvaron. Te jó ég, elkéstem! Órámra pillantottam: 8.06. Hat perce már becsengettek, futottam be a kapun. Történelem volt az első órám, úgyhogy az első emeletre kellett mennem. Benyitottam a tanterembe, mindenki engem nézett.

- Elnézést tanár úr a késésért! – mondtam szégyenkezve.

- Kihúzlak a hiányzók közül, ülj le! – válaszolt kicsit mérgesen.

A helyemre siettem, majd gyorsan előszedtem a könyvem és a füzetem, és folytatódott az óra.

Rebeka mellettem ült. Láttam, hogy kitépett egy papírt a füzetéből, s elkezdett írni apró betűkkel. Mikor befejezte az írást, a papírt elém tolta, én pedig elkezdtem olvasni:

„Hali! Hogyhogy elkéstél? Ez nem jellemző rád! Egyébként meg mesélj már, mi volt vasárnap Jackkel!”

A mosoly letörlődött arcomról, mikor az Ő nevét olvastam a papíron. Kezembe fogtam tollamat, s írni kezdtem a választ csodálatos gyöngybetűimmel:

„Szia! Hát, nem aludtam valami jól. De nem fontos. A vasárnapot pedig elmesélem szünetben vagy suli után, de nem most.”

Visszatoltam a papírdarabot, s ő megint íráshoz kezdett. Újra elém került a papír:

„Aha, jó. Egyébként tegnap beszéltem Ginaval, és ő is szeretne ma velünk jönni. Ugye nincs ellene semmi kifogásod, hogy velünk tartson?”

A gondolatom ellenkezőjét vetettem a papírra.

„Ez nagyszerű! Már hogy volna kifogásom. Hárman is jól elleszünk.”

„Akkor oké. Ja és hallottam hírét egy bulinak, ami pont ma lesz Blackpoolban. Olyan 9 óra körül kezdődik. Lenne kedved hozzá? Egy kis piálós buli. Nem lesznek sokan.”

Ezen egy kicsit elgondolkoztam. Nem tudom, jó ötlet-e, de már úgyis rég voltam ilyen buliban, szóval… Legalább egy kis időre elfelejtem bánatom. Viszont előtte felhívom aput, és kikönyörgöm, hogy elengedjen, majd valamit hazudok. Rebeca sürgető pillantást vetett rám, úgyhogy sebesen leírtam válaszomat:

„Van kedvem. Előtte kikönyörgöm aputól az engedélyt, úgyis el fog engedni. De nem szeretnék túl sokat inni.”

„Rendben. Nyugi, csak annyit, amennyit akarsz.”

„Oké.”

Ezzel be is fejeztük a levelezést. Összegyűrte a papírt, s bedobta táskája mélyére. Az óra hátralévő perceiben a tanárra figyeltem. Legalábbis próbáltam, de eszembe jutott az álmom és Jack. Magamban azt kívántam, bárcsak újra együtt lennénk, s tovább folytatódna a vidám életem. De ezt sajnos nem lehet elintézni egy kívánsággal.

Kicsengettek.

A többi órám úgy eltelt, hogy észre se vettem. Az utolsó órám, fizika, elmaradt, mert a tanárnak sürgősen el kellett utaznia. Így hamarabb kijöttünk a suliból. Hárman, Rebeca, Gina és én a suli előtti padra leültünk. Mivel senki sem mukkant meg, gondoltam, majd én megtöröm a csendet:

- Csajok! Elhoztatok mindent, ami kell?

- Azt hiszem, igen. – mondták egyszerre.

- Szerintem ne várjunk még egy órát. Mi lenne, ha hamarabb indulnánk? – vetette fel a lehetőséget Rebeca.

- Jó ötlet. Legalább több időt tölthetünk a strandon. – szólalt meg Gina.

Én pedig egyetértően bólintottam.

- Akkor hát induljunk! Gyertek! Úgy tudom van egy kétórási busz. – kelt föl a padról Reby.

Mindketten követtük. Út közben nem sok jelentőset beszéltünk, csak a szokásos iskolai teendőket. Megérkeztünk a buszmegállóba. A busz már bent állt, szerencsére még elértük. A buszon két szabad hely volt még, gondoltam hagy üljenek le ők. Majd én állok.

- Üljetek csak le nyugodtan. – intettem kezemmel az ülések felé.

Szó nélkül elfoglalták helyüket. Mivel nem volt sok kedvem végigbeszélgetni velük az utat, fülembe dugtam fülhallgatómat, s elindítottam a zenét. Egy óra utazás után már kezdtek fájni a lábaim, de már csak kibírom azt a 20-25 percet. Végül megérkeztünk Blackpoolba, a csodálatos tengerpart már a buszból látszott. Gyors léptekkel elhagytuk a járműt, s a jegypénztárhoz siettünk.